Kapcsolódó tartalom:
CÉGTÖRTÉNET
Egy embertől nagyon sok mindent el lehet venni: házát, egzisztenciáját, biztonságát, még szeretteit, sőt az életét is. Egyet nem lehet soha: a hitét. Az mindig sajátja, elvitathatatlan örök tulajdona marad. Sokszor ez a hit arra késztet, hogy hátat fordítsunk annak, ami meggyőződésünkkel ellentétes utakat jelölne ki számunkra.
Nem is tehettem, mert értékrendem, személyiségem, legbelsőbb lényegem mindig is hitem, céljaim mellett való kitartásra kötelezett. S volt még tizenegy ember, aki szintén nem volt hajlandó feladni önmagát a pénz, siker és csillogás múlandó hármasa kedvéért – ők voltak azok, akik ugyanúgy döntöttek, mint én, mellém álltak, s akik töretlen hitét, nemes erkölcsiségét és közös tenni akarását ezúton is köszönöm. És köszönöm még annak a 104 embernek, akik 2007 januárjában szintén válaszút elé kerültek és választottak. Mellettem,és a Bridge Hungary mellett tették le voksukat.
Azt mondják, a járatlan utak nehézségét vállalót megjutalmazza az élet. Én úgy érzem, ez a jutalom számomra, és hiszem, minden magyar ember számára: a Bridge Hungary.
A Bridge Hungary elképesztő ütemű fejlődését az alábbi tények mutatják:
- 2006 decemberében megalakul a Bridge Hungary zRt.
- 2007 januárjában, a megalapítást követően nem egészen egy hónapon belül jogerőre emelkedik a PSZÁF engedély.
- Február 1-jén a Bridge Hungary megtartja Nyitórendezvényét, amelyen 116 fő közösen írja alá az „Így indultunk” emléktáblát.
- Ugyanezen a napon este megnyílik a Váci út 168/A alatt a Bridge Hungary 300 négyzetméteres irodája.
- 2007. február 8-án az első képzésen jelenlévők aláírják megbízási szerződésüket és megtörténnek az első PSZÁF-regisztrációk. A létrejött cég prezentálja a működési kereteket, szabályzatokat és bemutatja a menedzsmentet.
- Rekord, alig több mint egy hónapos emberpróbáló iramot diktáló előkészületek után 2007. február 10-én a Bridge Hungary munkafolyamatai működnek, és a cég képessé válik az informatikai és szakmai háttér biztosítására.
- Az előkészületek dinamizmusát mi sem mutatja jobban, mint a 2007. február 12-13-án megtartott Nyitó Termékképzés, amelyen 130 fő ismerkedett meg a termékfejlesztés első gyümölcseivel. A menedzsment és a tanácsadók jelenlétében aláírom a megállapodást az Allianz ( a biztosítási piac piacvezetője ), az ING ( aki 1997-től az életbiztosítási piac piacvezetője ), az Union, a Signal és az Ella Bank vezetőivel, ezáltal létrejönnek a Bridge Hungary értékesítési feltételei.
- 2007. február 18-án megrendezésre kerül a Bridge Hungary első szemináriuma az alapító tagok részvételével, majd március 3-án a csatlakozó 160 új ember számára ismételt alapszeminárium kerül megszervezésre.
- 2007.február végére felállt a teljes képzési rendszer, amelyben szakavatott oktatók adják át - a Bridge Hungary filozófiájával összhangban - a tanácsadás üzleti folyamatain kívül az ügyfélkezelés és –ápolás tudnivalóit csakúgy, mint a humán ismereteket.
- 2007. február 20-ára feláll a hálózati, működési és termelési menedzsment.
- a Bridge Hungary szervezete és működési mechanizmusa március végére készen állt arra, hogy minden hónapban alapszemináriumot (későbbi elnevezésével Szakmai napot) tartson, 100-200 új tanácsadót kiképezzen. Elkészült saját informatikai rendszerünk, amely a fejlődés ilyen irányú igényeit az első pillanattól kezdve ki tudta szolgálni.
- 2007-ben 10 Szakmai Napon több mint 1200 ember vett részt, és elértük, hogy a Bridge Hungary állományának 68%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
- 2007. március végére elkészült a cég arculata, színvilága. A termékek, kiadványok egységes megjelenést kaptak.
- Márciusban a Befektetési Üzletág mellett elindul a Hitel és a Banki Üzletág is. Megszületnek a banki megállapodások, és elindul a banki termékek közvetítése is.
- A partnerekkel magas szintű, harmonikus szakmai kapcsolat kiépítésére törekedve a májusi szaktanácsadói képzéseken meghívásunkra megtisztel bennünket jelenlétével az Allianz, az ING, az Union, az OTP Garancia, a Signal és az Ella, akik felsővezetői szintű képviselettel vesznek részt az eseményeken.
- A VISA júniusban engedélyezi a Bridge-kártyák gyártását és forgalomba helyezését.
- Elindul az első OKJ-képzés, amelyet a Gazdasági Főiskola végez a Bridge Hungary megbízásából; az első bizonyítványok 2007. júliusában kerülnek kiosztásra.
- A Bridge önálló képzési központtá válik augusztus 29-én, azaz saját maga szervezi és bonyolítja munkatársai számára az OKJ-képzést. Az Észak-alföldi regionális Munkaügyi Központ 2007.08.29. napjától mint felnőttképzést folytató intézményt veszi nyilvántartásba a Bridge Hungary zRt-t.
- Szeptember elsejétől elindulnak vállalati- és projekthitelezési-, lízing- és pályázatkészítő szakcsoportjaink.
- 2007. szeptember14-ie kiemelkedő jelentőségű dátum a Bridge Hungary életében, aki a színfalak mögül ekkor lép ki a Művészetek Palotájában tartott első Bridge Nap-rendezvényén.
- Itt 800 vendége előtt a Bridge Hungary és partnerei megfogalmazzák és aláírják a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében tett együttműködési nyilatkozatukat.
- November 23-án kiosztásra kerülnek az első Bridge-kártyák, és bemutatjuk első kockázati védelmet nyújtó termékünket. Aláírjuk az AXA Biztosítóval is a megállapodást.
- December 4-e az Igazság ideje. Befejeződik az informatikai fejlesztésünk második üteme, és december 20-án megjelenik weblapunk.
- December 4-étől tanácsadóink, partnereink aktiválhatják a Bridge-számlához tartozó hitelkeretüket.
- 2008. január 11-én a Bridge Hungary a magyar Parlament kupolatermében adott újévi koncerttel hagyományteremtő módon köszönti partnereit, kollégáit
- 2008. február 17-én Debrecenben Játékfesztivált rendezünk
- 2008. március 4-én megrendezésre kerül a II. Bridge Nap
- 2008. március 4-én a Bridge Hungary elindítja Életmód Üzletágát
2007.02.12 ING
2007.02.13 Signal
2007.02.13 Union
2007.02.16 Allianz
2007.03.13 OTP Garancia
2007.07.31 Aegon
2007.11.23 AXA
Szerződés-aláírás a bankokkal:
2007.02.15 ELLA
2007.03.23 K&H
2007.03.27 Uni Credit
2007.04.24 OTP Bank
A BRIDGE HUNGARY ZRT RENDEZVÉNYEI 2007-BEN:
45 db Alapképzés
45 dbTanácsadói képzés
12 db Szakmai nap, Üzleti szeminárium.
12 nap Termékképzés
7 db Szaktanácsadói képzés
A Bridge Hungary olyan fejlődési ütemet mutat fel, amely példa nélküli Magyarországon. Rekordidő alatt teljesítette azokat a feltételeket, amelyek éveket vehettek volna igénybe, s nem egészen 9 hónap alatt a pénzpiac meghatározó szereplőjévé lett. Olyan kiemelkedő jelentőségű történet ez, amelyre, úgy hiszem, méltán lehetünk büszkék, s amelyet ugyanilyen figyelemmel, lelkesedéssel és eredményekre törekvéssel továbbírni: kötelességünk.
Balázs Attila
Elnök-vezérigazgató sk.
További információkért töltse ki
kapcsolatfelvétel kérdőívünket
kapcsolatfelvétel kérdőívünket


