"Sok újat is hallottunk, nem ilyen komoly szintű nálunk otthon a dolog, de azért vannak nyomai a pénzügyi kultúrának. Holnap pedig ott kezdjük, hogy az egyéb biztosításokat, amiket a gyerekekre kötöttünk, áttesszük ide. A gyerekek megtakarításait is átgondoljuk. Februárra várjuk a babát, de végigültem az előadásokat, mert érdekes volt. "
"Tudom, hogy a vállalkozók nagyon-nagyon megszenvednek manapság. Korrektnek tartom ezt a céget, fel meri lebbenteni a fátylat, elmondja, összehasonlítja a dolgokat. Erre nagyon nagy szükség van. Mindenki maga tudja eldönteni, hogy végül mit és miért választ. Mi hittünk annak, aki ideirányított bennünket, köszönettel elfogadtuk a meghívást. Az a dolgunk most, hogy mi is elmondjuk mindenkinek, amit itt tapasztaltunk."
"Sokat tanultam arról, hogy hogyan kell a pénzzel gazdálkodni. Mint vállalkozó, most sokkal jobban rálátok mindenre. Sok embernek lenne itt a helye. A számláimat már megnyitottam itt, úgyhogy az első lépés megtörtént."
A pénz és én hadilábon álltunk, belém még azt nevelték, nem illik vele foglalkozni. Megfogadtam. Látszik is a pénztárcámon. És tessék: a Bridge Napon nem is tudom hány előadást hallgattam a pénzről, nagyon köszönöm. Hasznos volt. Vékonyak az ismereteim, de ezen változtatok. Az a furcsa, hogy ilyen tanácsadó cég miért nincs még Magyarországon. Azt hiszem, megpróbálom.
Sokat ültem életem során az iskolapadban (17 évet). Nem gondoltam volna, hogy a legjobb tanóráimat a negyedik x felett fogom hallani. Először furcsa volt. Lelkes előadók a pénzről beszéltek. Jé! Mondom magamban, itt még vannak lelkes emberek! Azután rájöttem, hogy gáz van. Olyan dolgokat hallottam (befektetési alapok, hozamok, biztonság), ami tetszett. Ugyanakkor feltettem magamnak a kérdést: vajon csak én vagyok a hibás abban, hogy diplomásként most hallok ilyen dolgokról először? Egy szó mint száz, izgalmas nap volt, köszönöm a bridge-eseknek!
Oktatás:
A Bridge Hungary zRt küldetésnyilatkozatában megfogalmazta a pénzügyi kultúra magasabb szintre emelését. Ez a misszió nagy kihívást jelentett a Bridge Hungary zRt. oktatási rendszerének kialakítása során, melynek sikerét a képzési programjainkon résztvevők nagy száma igazolja.
A TANULJ MEG NYERNI! Életvezetés felsőfokon képzésünk keretében Partnereink megismerik a helyes pénzügyi gondolkodás alapjait, a megtakarításokhoz kapcsolódó alapfogalmakat, az igényfelmérés és a tőkeképzés folyamatát, a különböző élethelyzetekhez igazodó megtakarítási lehetőségeket, az elérhető befektetési alapokat, az objektív befektetési- és hiteltanácsadás előnyeit.
Meg szeretne ismerkedni képzési rendszerünkkel?
Jelentkezzen a TANULJ MEG NYERNI!Életvezetés felsőfokon című képzésünkre most!
kapcsolatfelvétel kérdőívünket



